Chapter 1

 Sziasztok drágák!

Sikeresen fel is raktam a következő részt is. Igazából már múlt héten el kezdtem írni, nagy része meg is volt csak gondoltam kivárom azt az egy hetet. :) Remélem izgatottak lesztek, ki is lehet az idegen. Kíváncsi vagyok a véleményetekre, ti mit gondoltok, ki lesz majd az idegen és szerintetek mi fog történni a következő részben? :)

Puszi,

Rosy.

"Az a fajta csók volt, amire az ember egész életében emlékszik. Az érintés olyan hatással volt rá, hogy minden - a hozzápréselődő test, az ajkát simogató meleg száj, az erő és az irányítás - egy pillanat alatt az emlékezetébe vésődött." - J. R. Ward

 A tánc az idegennel elképesztő volt. El tudta érni, hogy úgy táncoljak, ahogy eddig még soha - nagyon jól vezetett meg kell hagyni.

  - Ezt nem gondoltam volna... - mondtam ki hangosan is és csak később jöttem rá, hogy a gondolataimnak hangot is adtam.

  -  Mit? - kérdezte és a hangjától újból elolvadtam.

  -  Hogy nem okozok balesetet tánc közben - kicsit elmosolyodtam és büszke voltam magamra. 

  -  Oh, értem - huncut félmosoly jelent meg az arcán. 

 A lábam már sajgott kicsit a sok tánctól. Kezdtem izzadni is és féltem, ha tovább táncolok, úgy fogok kinézni, mint egy edzés után így szóltam partneremnek, hogy kicsit üljünk le.

  -  Rendben - elmosolyodott s egy eldugott kis szobába vezetett engem. Féltem kicsit, hogy valami bajom eshet, mivel egy idegennel vagyok egy olyan szobában, ahol senki sem lát és ahol bármit csinálhat velem. Mély levegőt vettem és hátradöntöttem a fejem a kényelmes bőrkanapén, amibe teljesen belesüppedtem. - Most már jobb egy kicsit? 

  -  Igen, sokkal jobb... - megdörzsöltem a nyakam, a kis táskám magam mellé raktam és ránéztem az idegenre. - Nem lesz ebből gond, hogy mi itt vagyunk? - kérdeztem, mert kissé kezdett aggasztani a dolog.

  -  Semmi baj nem lesz, higgyen nekem! - hangja simogatott és nem kívántam mást, csak azt, hogy ne hagyja abba. Az idegen mellém ült meglehetősen közel. Parfümje illata elcsavarta a fejem. - Megtudhatnám a nevét? - kérdezte egy kis idő után. 

 Tekintetemet ráemeltem és az esélyeimet latolgattam. Ha elmondom a nevem, lehet, később egy olyan helyzetbe sodrom magam, ahonnan nem lesz kiút. Lehet, ha megmondom neki, akkor azzal csak egy olyan kapcsolatba vagy inkább mondjuk úgy, ismeretségbe boltok, amiből nem fogok túl jól kijönni. Szóval, én inkább az ismeretlenséget választanám.

  -  Előbb mondja el maga és majd eldöntöm, hogy mi legyen! 

  -  Hmm... - a szeme úgy csillogott, mint még soha eddig az este folyamán. Végigmért és elgondolkodott a lehetőségein. - Sok nevem volt már, hölgyem... - titokzatos válasza kissé felkeltette az érdeklődésemet. - De a legjobban mindig is a Max tetszett... - hangja elnyúlt kicsit és az egyik ujja a kezemen vándorolt fel-alá. A hátamon is felállt a szőr tőle. Az ujjaival végigsimított aztán az államon s maga felé vont. Ajka az enyémhez ért, egy rövid ideig megcsókolt. Behunyt szemekkel élveztem az érzelmeim kavargását a hasamban, azonban biztos voltam benne, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Tudtam, hogy az, ami kettőnk közt történik éppen az soha többé nem fog megismétlődni és talán ez miatt is engedtem ennek az idegennek meg, hogy megcsókoljon.

  -  Hmm... - semmi normális reakcióra nem voltam képes. Minden testrészem Max után sóvárgott. Égtem a vágytól, hogy levetkőztessem, hogy testsúlyával rám feküdjön félig és hogy itt és most a magáévá tegyen, de tudtam, hogy ez nem fog megtörténni ugyanis egy céges bulin voltam, ahol a tagok csakis a felsőbb körök egyikébe tartozhattak és egy munkatárssal legfőképpen a főnökömmel nem igazán szerettem volna összeszűrni a levet. Max kezei a nyakamhoz vezető utat simogatták, ami elvonta a figyelmemet mindentől és mindenkitől. 

  -  Milyen selymes... - alig hallottam meg amit a mellettem ülő férfi motyogott és nem is voltam benne biztos, hogy tényleg kimondta-e. Megköszörültem a torkom és erőt vettem magamon. Nem akartam még jobban belebonyolódni ebbe a helyzetbe, mert akkor az csakis nekem lett volna rossz.

  -  Egy kicsit fáradt vagyok... mennem kell... - hangom halk volt és bizonytalan. Tulajdonképpen még abban sem voltam biztos, hogy hangosan is kimondtam. 

  -  Biztosan nincs rá mód, hogy itt maradjon? - kérdezte és a kíváncsiság szikrája még ott ragyogott partnerem szemében. 

  -  Igen, biztosan... elfáradtam ma és az alkohol egy kicsit a fejembe szállt - hadartam el s lassan felálltam ügyelve rá, hogy el ne essek. Max is talpra ugrott, de próbált minél közelebb kerülni hozzám. 

  -  Ebben az esetben hazavihetem? - kérdezte, amin eltöprengtem. Tudtam, hogy nem biztos, hogy találok egy üres taxit erre, a telefonom meg otthon hagytam, tehát nem is tudtam volna felhívni senkit sem. 

  -  Azt megköszönném - mondtam és a táskámért nyúltam, amiben egy lakás kulcson, pár zsepin és egy rúzson kívül az égvilágon semmi nem volt. Max szemébe néztem és nem jutottam szóhoz. Elakadt a lélegzetem és lefagytam, nem mozdultam. Ajkaim kicsit kinyíltak és kerestem a szavakat.

  -  Indulhatunk? - kérdéséért nagyon hálás voltam. Bólintottam és kinyitottam az ajtót, ami egy hosszú folyosóra vezetett és amin egyszer már végigsétáltunk az este folyamán. Max út közben rám terítette zakóját és átkarolta a hátam, mintha meg akarna jelölni engem mások előtt. Nem köszöntünk el senkitől sem csak mentünk a parkolóba ahol egy Audihoz értünk. 

 Mikor beültünk az autóba, elmondtam, hol tegyen ki s az út nagy részében beszélgettünk is. Leginkább általános témákról, hogy mióta élek ott a környéken, mióta dolgozok a cégnél és hogy szeretem-e. 

  -  Köszönöm a fuvart - hálálkodtam. 

  -  Semmiség volt - elmosolyodott. Nem láthattam ugyan, de hallottam a hangján. Közelebb hajolt hozzám, adott egy csókot, amibe az egész testem beleremegett és kiszállt, hogy kinyissa az ajtót, amíg én az övvel játszottam. 

 Magassarkúmban már megfájdult a lábam, még ha az nem is volt az a tűhegyes fajta. Örültem, hogy már csak pár méter és pár emelet választott el a kényelmes ágyamtól. Mikor kiszálltam az autóból rögtön megéreztem, hogy a hideg végigfutott a hátamon, amitől még Max zakója sem védett meg a hidegtől teljesen. Hajnali 2 óra lehetett nagyjából, ami miatt ez érthető volt természetesen.

  -  Köszönöm ezt a mai estét, jól éreztem magam - nem tudtam zavaromban mit mondhatnék, miközben az ajtóhoz igyekeztünk. 

  -  Én köszönöm ezt a felejthetetlen estét - bókolt. 

  -  Nos, akkor jó éjszakát - mondtam miközben az ajtó zárával babráltam. 

  -  Jó éjt drága - mondta s miután bementem az ajtón és elköszöntünk, elindult az autója felé.

 A fényektől kicsit láttam még, hogy beszállás előtt levette a maszkját, de az arcát már nem tudtam kivenni a távolság miatt. Aznap este vele álmodtam és az elképesztően férfias illatát még álmomban is tökéletesen éreztem.

 A napfény beszűrődő sugaraira ébredtem s a fejem fájt egy kissé a tegnap esti alkoholtól még annak ellenére is, hogy nem ittam olyan sokat. A párnával próbáltam eltakarni a túl erős napsugarakat, amiktől a fejem még inkább megfájdult. Az este egyes részei élénken előjöttek s arra a titokzatos férfira gondoltam, akivel táncoltam. Akaratlanul is a számat harapdáltam s azon elmélkedtem, vajon láthatom-e még egyszer azt az adoniszt vagy csupán egyszeri alkalom volt ez az egész. Minden esetre egy nagyon jó emlék marad.

 Felültem s lassan egyik lábam után a másikat leraktam a faparkettára s kimentem a szobámból a nappaliba, ami egybenyílt a konyhával. Nem volt túl nagy a lakás, de két embernek kényelmes volt, pont amekkora kellett és nekem amúgy sem lett volna pénzem egy nagyobb lakást bérelni.

  -  Szia, álomszuszék! - mondta barátnőm, Lana s csillogó szemekkel felém fordult. 

  -  Sziia... - húztam el a köszönést miközben a konyhába botladoztam a reggeli kávém elkészítése miatt. Út közben észre sem vettem, hogy egy csomag árválkodik a konyhapulton és hogy egy idegen zakó van az egyik szék hátán. Automatikusan nyúltam a kávéfőzőhöz, hogy öntsek magamnak egy adagot, de sajnálattal állapítottam meg, hogy a gyűjtő üres. 

  -  Milyen volt az este? - kérdezte Lana s őszinte kíváncsiság ült ki az arcára, mintha már tudná is a választ.

  -  Jó volt, köszi... - ha próbáltam volna, akkor sem tudtam volna elterelni a figyelmét az árulkodó jelekről. Bosszús voltam, hogy hagytam, hogy az idegen hazahozzon, akinek a nevét még mindig nem tudtam s akinek a zakója a széken árválkodott tegnap este (jobban mondva ma hajnal) óta. 

  -  Ennyi? - bólogattam, mert nem voltam hajlandó többet elárulni barátnőmnek. - És a zakó az kié? - kacsintott.

  -  Nem tudom - válaszomon elgondolkodott kíváncsi barátnőm és a következő kérdésen törte a fejét, amikor valaki csengetett. - Kinyitnád? - néztem rá és hálát adtam az égnek, hogy jött valaki. 

 Lana az ajtóhoz sétált míg én éppen felkészítettem a kávét és főztem egy adagot magamnak. Eszembe jutottak azok a kék szemek, a széles vállak és az izmos felsőtest, amihez olyan jó volt hozzásimulni, hogy azt elképzelni sem lehet.
  -  Elly, azt hiszem ez neked jött! - Lana egy hosszú dobozt tartott a kezében, amire egy masni volt rákötve. Alatta egy cetlin a nevem szerepelt dőlt betűkkel.
 Elképzelni sem tudtam, miért kaptam az ajándékot. Mikor kinyitottam egy szál rózsa volt benne és egy cetli volt rákötözve, amin ez állt: "Örültem az estének, remélem még találkozunk!". Önkéntelenül is elmosolyodtam és a partnerem járt az agyamban. Ahogy tartott, hogy megnevettetett és elmosolyodott.
  -  Csak nem a titokzatos idegen?
  -  De, ő az... - Lana kikapta a kezemből a cetlit és elolvasta. Láttam rajta, hogy ezernyi kérdése van s azt is, hogy választ is vár rájuk.
  -  Na és hogy hívják?
  -  Max - a szememet forgattam s kiöntöttem magamnak egy adag kávét. Raktam bele 3 kanál cukrot és jól összekevertem. Egy ideig még vártam, mert nem akartam megégetni a szájpadlásom.
  -  Hmm...
  -  Mi hmm? Mért nézel így?
  -  Több volt, mint egy szimpla jó éjt puszi, igaz? - elpirultam egy kicsit és a pohár szélét kezdtem tanulmányozni, ami igen csak érdekesnek tűnt hirtelen.
  -  Háát... ami azt illeti tényleg nem csak egy jó éjt puszi volt - próbáltam olyan gyorsan elhadarni, ahogy csak lehetett, nem akartam még jobban belemelegedni a részletekbe. Így is túl sok mindent mondtam el neki. - Ő hozott haza este, de ennyi... többször nem fog előfordulni! - kijelentésemre barátnőm eltátotta a száját és elképedt arcot vágott.
  -  Mért nem?
  -  Talán azért, mert akár a főnököm is lehet az illető vagy egy munkatársam és semmi kedvem sincs a cégen belüli pletykák főhőse lenni! - forgattam a szemeim és a kávémmal elindultam a nappali felé s lehuppantam a kanapéra. Barátnőm természetesen követett engem.
  -  Pont ez benne a szép! - nem hittem, hogy meg tudta volna érteni ezt a dolgot, de nem is vártam el tőle. Mindenki másként gondolkodik, más az emberek véleménye és ezért igazán nem lenne okom hibáztatni senkit sem.
  -  Inkább ne is beszéljünk erről, okés? - a hatás kedvéért bevetettem a nagynak mondott szemeimet és pislogtam egyet, ami általában be szokott válni.
  -  Rendbeeen - mondta és megadóan felemelte a kezét, hogy érzékeltesse beleegyezését.
 Néha komolyan kezdem azt hinni, hogy Lana még mindig valahol a középiskolások szintjén ragadt. Néha vannak olyan megmozdulásai, ami nagyon a 17 éves korosztályra jellemző.
 A nap további részében semmi érdemleges nem történt. Barátnőmmel vagy tv-t néztünk vagy rendet raktunk magunk körül, hogy ne legyen kupis a lakás. A cuccaimat a szobámban is elpakoltam, így most olyan volt, mintha egy tornádó söpört volna végig rajta. Akarva-akaratlanul is az idegen jutott eszembe és egyre több kérdés vetődött fel bennem a személyét illetően. Vajon tényleg a vállalatnál dolgozik vagy csak besurrant rá? Ha ott dolgozik, vajon kicsoda ő és milyen beosztásban van? És mért akart levenni a lábamról, ha azt sem tudta valójában én ki vagyok?
 A kérdésekre természetesen nem tudtam a választ és nem voltam benne biztos, hogy bárki tudná rá. Csak azt reméltem, hogy soha többé nem találkozok majd vele, mert így legalább nem kell azon törni a fejem, hogy mit szólnak a többiek ahhoz, hogy - tegyük fel - a főnökkel kavarok.