Chapter 2

 

 

Sziasztok drágák! 

 

 Mint ahogy látjátok, meg is érkezett a legújabb rész a tervezettnél egy kicsit előbb is. Egy kis meglepetésnek szántam, hátha felkelti a figyelmeteket egy két apróság benne. Egyben szeretném megköszönni, hogy ilyen rövid idő alatt olyan sokan ellátogattatok a blogra! :) Remélem, ha megnyerte a tetszéseteket ez a fejezet is, - ami egyébkén (azt hiszem elmondható róla, bár majd kiderül) a leghosszabb fejezet is a blogon eddig, - hagytok majd egy-két megjegyzést! Kíváncsi vagyok mi a véleményetek, elég ez a hosszúság egy fejezetnek nagyjából vagy legközelebb kicsit bővítsek is rajta? :)

Puszi,

Rosy.

 

"Így is, úgy is szükséged van célokra, szóval miért ne lehetne valami nagy célod?" - Donald Trump

 A hét legelső napja sajnos nagyon gyorsan eljött, olyan volt számomra ez a hétvége, mintha nem is két, hanem egy napos lenne. Mivel a bál egy napot úgyis elvett, így jogosan mondhatom azt, hogy ez nem is meglepő. Viszont ez alatt az egy nap alatt már egyre jobban zavart az, hogy nem tudtam rájönni, ki is volt az idegen, aki megcsókolt és aki megtáncoltatott.
 A napfény sugarai a szemembe világítottak s bosszankodva ugyan, de felkeltem és egy óriásit ásítottam. Kinyújtóztam és a fürdőszoba felé tartottam, hogy rendbe szedhessem magam. A tükörben egy idegen női arc nézett velem szembe, akinek a haja olyan volt, mintha egy tornádó söpört volna végig benne, de most ez zavart a legkevésbé. Még egy utolsó pillantást vetve tükörképemre elhatároztam, hogy ma egy kicsit jobban ki fogom sminkelni magam, mint ahogy általában szoktam. A mai nap igaz, nem lesz annyira fárasztó, mint amilyenek szoktak lenni, de most kedvem támadt egy kis pirosítót és egy szemhéjtus vonalat is felvinni az arcomra.
 A zuhanyzó felé vettem az irányt és megengedtem a meleg vizet majd egy kis hideget is, hogy ne legyen túl forró. Levetkőztem és miután bementem a zuhanyzóba, élveztem ahogy az apró vízcseppek iszonyatos gyorsasággal lecsorognak rajtam. A nyakamat dörzsölgettem s egyik kezemmel a tusfürdőért nyúltam, aminek a kupakját aztán kipattintottam és egy kicsit a kezembe nyomtam majd elmasszíroztam magamon. A vízcseppek melegsége emlékeztetett az idegenre, Max-re, aki oly magabiztosan és szorosan tartott karjaiban és akinek a zakója még mindig nálam van mivel magamon felejtettem, de érdekes módon valami miatt nem keresett meg azért, hogy vissza adhassam neki.
 Megráztam a fejem és bármilyen erősen próbáltam elfelejteni azt az éjszakát, már csak azért is, hogy engem bosszanthasson, újra meg újra lejátszódott bennem minden. A légzésem felgyorsult és hirtelen bizseregni kezdtem odalent. A testem önkéntelenül is elindított bennem valamit, ami miatt úgy éreztem, hogy a víz - ami mellesleg forrón égette bőröm - egyre csak hidegebbnek hatott.
 Hogy lezárjam gondolatmenetemet, elzártam a csapot és kiléptem a zuhanyzó kabinjából s közben a törölközőmbe csavartam magam. A hajszárítóért mentem, megszárítottam a hajam és kisminkeltem magam. Mindezek után már készen álltam arra, hogy az új, sötétkék egybe részes szoknyámat vehessem fel a gyönyörű magassarkúmmal, amiben kicsit magasabbnak tűnök, mint általában.
  Egy utolsó pillantást vetettem az egész alakos tükörben magamra és elégedetten elmondhatom, hogy egy magabiztos nőt láttam szembenézni velem.
  -  Jó reggelt! - köszöntem barátnőmnek, aki látszólag még csak felkelt, de nem ébredt fel.
  -  Jó reggelt... - válaszolt a szokásos álmos hangján. - Húha... - annyira meglepődött, hogy a bögre tejes kávéja, amit a kezében fogott majdnem a földön landolt. - Valamilyen ünnep van vagy csak én maradtam le valamiről?
  -  Nincs semmilyen ünnep és nem is maradtál le semmiről csak úgy döntöttem, ma végre felveszem ezt a szoknyát, ami már amúgy is egy jó ideje csak a szekrényben porosodott - a felénél elakadhatott barátnőm, de nem kérdezett vissza. A hűtőhöz siettem, hogy reggeli után kutassak, de nagy meglepetésemre semmit sem találtam ott, így inkább úgy döntöttem, veszek valamit út közben.
  -  Nem kérsz egy kávét? - Lana álmos szemekkel pislogott rám.
  -  Nem kérek, köszi - utasítottam el ajánlatát. - Viszont én elmentem. Még be kéne ugranom valahova kaját venni - mondtam s a fogas felé vettem az irányt ahonnan is leakasztottam a barna kabátom és felvettem. A fekete táskám a vállamra raktam s nyúltam is a kulcsomért, hogy indulhassak végre.


 A munkahelyemre hamar odaértem ugyanis nincs olyan messze a lakásomtól szerencsére, mindössze egy negyed órás séta után már ott is vagyok ugyanis két utcával van lejjebb a magas, 30 emeletes modern irodaház.
 Mikor a portánál voltam, cirkuszi bohócnak éreztem magam. Amerre mentem, mindenki engem nézett miközben a csempéken hangosan kopogott a magassarkúm. Az irodaházban általában nagy a forgalom mivel a vállalatnak több részlege van, mint például a könyvelés vagy éppen egy tanácsadó részleg, ami az embereknek nyújt hasznos információkat a vállalat egyes működési szervéről. Én jelenleg az üzletkötőknél voltam részlegvezető. Tulajdonképpen az volt a feladatom, hogy a vállalat nevében kössek meg velük szerződéseket, amire természetesen oda kellett figyelnem.
 A lift hívógombjának megnyomása után nem is olyan sokkal meg is érkezett a felvonó, amiben csak egy magas, széles vállú  férfi állt. Beszálltam és megnyomtam a 15. emelet gombját s vártam, hogy végre beérhessek az irodámba. A lift lassan vánszorgott fel s szinte minden egyes szinten voltak akik csatlakoztak hozzánk vagy kiszálltak viszont a férfi, aki előttem már bent volt, ő mindvégig mögöttem volt s olyan érzésem támadt, hogy engem figyel. Már kezdtem ideges lenni nem csak az miatt, hogy megbámultak, hanem mert ismerős illat lengte be a szűk teret. Mintha ugyanaz lett volna, mint szombaton.
 A lift egy sípoló hangjelzéssel jelezte, hogy megérkeztem a 15.-re s ki is nyílt a két ajtaja. Megkönnyebbülten léptem ki a borzongást keltő légkörből s indultam el végig a folyosón, majd az íróasztalok mellett. Az irodám a folyosóval szemben helyezkedett el ezzel központi helyet kapva. Üvegfalain át bárki beleshetett ha akart egészen addig, amíg el nem sötétítettem a rolóval.
 Mély levegőt vettem és meglepődtem azon, hogy hirtelen mindenki különböző klikkekbe tömörülve harsogják el legújabb pletykájukat - és ezek között a klikkek között voltak nagyobb csoportok is, amik normális esetben is csak nagyon ritkán jelennek meg.
 Örültem, mikor az irodám vékony falai között lehetek, egy olyan helyen, ahol végre egyedül, mások pillantásától távol élvezhetem a munka szépségeit. Őszintén szólva, egy csomó papírmunka hárult rám, mivel eddig lusta voltam megcsinálni őket, pedig lassan már le is jár a határidő. Mély levegőt vettem és felkészültem lelkiekben a papírmunkára.

 A papírkupacok egy nagy halomban voltak még nap közben az asztalomon s mire kijelenthettem, hogy végeztem az összessel, addigra már a munkaidőm nagy része is letelt. Fáradtan dörgöltem a szemhéjam, hogy egy kis életet leheljek bele, de sajnos nem sokat segített. Megcsörrent a telefon, mire összerezzentem ugyanis nem számítottam egy hívásra sem.
  -  Elisha Moore, miben segíthetek? - szóltam bele a hideg telefonkagylóba.
  -  Elly, Mr. Walsh szeretne kérdezni tőled valamit, az előbb itt járt, nem akart zavarni, ezért azt kérte, hogy szóljak neked és hogy majd munka után menj majd fel hozzá - Alice hangja kellemesen, lágyan csengett a fülemben.
  -  Köszi, Alice! Hamarosan indulok is! - mondtam és letettem a kagylót.
  Fogalmam sem volt arról, hogy mit akart tőlem a közvetlen főnököm, de azt sejtettem, hogy valami komoly dolog van a háttérben, mert nem mindig szokott lejönni értem. Általában a titkárnőjével üzen, de most biztosan valami különösen fontos dolga akadt, amiben az én segítségemet kéri.
 A papírokat összeszedtem, a táskám a vállamra akasztottam és a kabátom a kezemre. Vigyáznom kellett nehogy leverjek valamit az asztalról, de sikerült elkerülnöm a törékeny dolgokat. Mikor kiértem az irodámból, rögtön Alice-hez rohantam, az asszisztensemhez, hogy megkérjem őt, juttassa el az iratokat a helyükre.
  -  Köszi mindent, drága vagy! - hálálkodtam.
  -  Ugyan, ez a dolgom! Még el kell intéznem valamit, de utána majd intézem ezeket is!
  -  Rendben, akkor én mentem is. Nem hiszem, hogy már visszajövök - mondtam. - Szia!
  -  Szia!
 A lift felé indultam s viszonylag elég hamar el is értem azt. A tágas belsőtérben bőven volt elég helyem s ki is használtam, hogy végre egyedül lehetek. Mély levegőt vettem és felidéztem magamban, hogyan is indult a reggelem és örültem, hogy nem kell előröl kezdenem. A liftes "jelenet" után meg a hosszadalmas munka után már semmi életkedvem nem volt. Örültem, hogy képes voltam összefüggően beszélni.
 A lift hangjelzése jelezte, hogy megérkeztem a legfelső emeletre, ahol a feletteseim irodáit találtam. Egyik nagyobb volt a másiknál, azonban a közös mindegyikben az volt, hogy - mint a filmekhez hasonlóan - sugárzott a falakból a ridegség hiába volt lenyűgöző a kilátás.
 A megszokott úton haladtam egyenesen Mr. Walsh irodája felé, mielőtt benyitottam volna, megkértem az éppen gépelő, hosszú szőke hajú nőt, hogy szóljon a főnökének, hogy megérkeztem. Még csak várnom sem kellett, rögtön mehettem is be az üvegajtón, amiben egy szikár, idősebb férfi keresett éppen valamit az asztalán.
  -  Jó napot kívánok, Mr. Walsh! - üdvözöltem.
  -  Ó, jó napot drága! - kedves hangja mindig megnyugtatóan hatott rám, ugyanakkor azt is tudtam, hogy egy igen magabiztos és céltudatos személlyel állok éppen szemben. - Végzett a munkájával a mai napra?
  -  Igen, sikerült mindent elintéznem - adtam a diplomatikus választ.
  -  Kérem, üljön le! - én úgy is tettem. Leültem az egyik kényelmes bőrfotelba és egyenesen a szemébe néztem. - Nos, mint ahogy hallhatta már, nem régóta egy nagy hírnévvel rendelkező vállalat érdeklődött a részvényeink után - barna szemeivel az arcomat fürkészte.
  -  Igen, valamit már hallottam erről, de túl sok mindent nem tudok.
  -  Nos, igen... A helyzet az drágám, hogy a cég tulajdonosa szeretne többet megtudni a vállalat minden egyes részlegéről és abban reménykedik, hogy valaki tud majd segíteni neki kiigazodni az elején.
  -  Ez egy igazán jó hír, de azt szeretném megkérdezni, hogy mért pont nekem mondja ezt el? - meglepettségemet nem tudtam teljesen álcázni.
  -  Azért, mert arra a döntésre jutottunk a vállalat többi vezetőjével, hogy mivel ön olyan keményen és ügyesen helytáll itt a munkahelyén, hogy ön fogja ezt az ügyet kezelni méghozzá egy sokkal magasabb pozícióban - összezavarodtam. Nem értettem hova akar kilyukadni a főnököm.
  -  Ez mit akar jelenteni? - adtam hangot értetlenségemnek.
  -  Azt, hogy ezentúl ön már nem csak egy egyszerű csoportvezető lesz, hanem igazgató helyettes is, na persze, ha elvállalja!
 Hirtelen mintha a falak egyre közeledtek volna felém. Úgy éreztem, hogy az egyik álmom válik valóra. Szerencsésnek tartottam magam, de nagyon furcsálltam, hogy mindössze 3 év után egy igazgató helyettesi állást is betölthetek majd. A legtöbb embernek tovább kell azért dolgoznia, hogy egy ilyen, vagy legalábbis egy ehhez hasonló állást betölthessen.
  -  Biztos én vagyok a legmegfelelőbb személy a pozícióra? - kérdeztem mikor már szóhoz jutottam.
  -  A vezetőség és a saját szerény véleményem szerint igen! Elfogadja az ajánlatot?
  -  Igen... természetesen! - mondtam. Örömömet nem igen tudtam leplezni és őszintén, mért is kellett volna? Most kaptam meg álmaim állását, mért is ne használjam ki az alkalmat? - Köszönöm, Mr. Walsh!
  -  Ó, ugyan! Ez nem csak az én érdemem! Ön rettentően sokat tett ezért az állásért, megérdemli - elmosolyodott. - És kérem, hívjon csak Liam-nek!
 Hihetetlen, hogy egy ilyen ajánlatot kapok. Nem akartam elhinni holott a saját füleimmel hallottam.
  -  Mindent megbeszéltünk... mmm... Liam? - nehezen szoktam hozzá, hogy a keresztnevén szólítsam a volt főnökömet vagy hogy egyáltalán letegezzem őt.
  -  Igen, Elisha, nyugodtan elmehet!
  -  Köszönök mindent önnek! - hálámat nem tudtam sehogy sem kifejezni.
  -  Én köszönöm önnek ezt a 3 csodálatos évet és had gratuláljak a kinevezéséhez! - nyújtotta a kezét s én szinte azonnal el is fogadtam.
 Mivel nem tudtam már mit mondani és kezdtem felélénkülni, elindultam az ajtó irányába, azonban mikor kinyitottam volna, Liam még egyszer utoljára hirtelen megállított.
  -  Lenne itt még valami Elisha, elfelejtettem megemlíteni az előbb, hogy az a vállalat a Max & Társa lenne és hogy a vezetője szeretne egyszer majd egy hivatalos találkozót is kérni öntől - visszafordultam.
  -  Rendben, van már valami időpont vagy még meg kell velük beszélni? - kérdeztem.
  -  Még beszélni kell majd velük a részletek miatt - mondta s mivel láttam, hogy nincs más, amit mondani akart elköszöntem, kiléptem az ajtón és elindultam a lift felé.
 A szívem hevesebben vert, a lélegzetem akadozott és nem tudtam eldönteni, hogy ami az előbb történt az csak hallucináció volt-e vagy esetleg a valóság. Minden esetre eldöntöttem magamban, hogy ezentúl még jobban odafigyelek a dolgokra, mint eddig bármikor máskor.
 Észre sem vettem, mikor értem ki az épületből, de egyik pillanatban még a recepcióknál voltam, a másikban pedig már kint az utcán és a szél az arcomba mart. Előkaptam a telefonomat és felcsörgettem Lana-t, hogy elmondhassam neki a jó hírt és hogy megkérdezzem tőle, van-e kedve ünnepelni velem a nem is olyan rég nyílt szórakozóhelyen.