Prologue

 

 

 Sziasztok! A nevem Rosy és csak most kezdtem el ezt a történetet. Remélem megtetszik nektek. Új részek hetente egyszer lesznek, azok is inkább a hétvége felé, mivel érettségi miatt máskor nem nagyon tudok írni/fent lenni hosszabb ideig. Jó szórakozást kívánok, Rosy! :)

"A veszély és a kiismerhetetlen vonzza a nőket. A legtöbb férfi nevetségessé teszi magát, magamutogató módon igyekeznek fitogtatni az erejüket. Sokkal izgatóbb egy titokzatos idegen, akinek perzsel a tekintete." - Lakatos Levente 

 Vörös kisestélyi ruhámban én voltam a legfeltűnőbb jelenség a céges bulin. Mindenki szürke, sötét barna vagy kék, esetleg fekete árnyalatú ruhában mutatkozott, ami miatt kicsit különcnek éreztem magam. Hosszú, sötét vörös hajam, ami már-már barnának tűnt, hullámokban omlott a hátamra. Arcomat egy maszk takarta el, így senki sem tudott felismerni és én sem tudtam felismerni senkit sem. Halloween buli volt, amire a vállalat krémje hivatalos volt és mivel én voltam az egyik csoport vezetője, engem is meghívtak és én természetesen éltem is ezzel a lehetőséggel. 

 Mély levegőt vettem s a ridikülömet a hónom alá szorítva kisétáltam a teraszra, ami nem volt kivilágítva, csak a bentről kiszüremkedő fény, no meg a szökőkutak fényei világítottak meg. Hűvös volt kint, a kezemet dörzsöltem, hogy egy kicsit felmelegítsem magam. Egy kicsit még kint szerettem volna lenni, mert bent az illatfelhők és a tömeg egyvelege már kezdett fojtogatni és ha ez nem lenne elég, akkor az alkohol is a fejembe szállt. Kótyagos voltam, kissé szédültem, ki akartam kicsit józanodni.

  -  Kicsit hideg van kint, nem gondolja? - egy mély, rekedtes férfihang zökkentett ki gondolatmenetemből. A korlát mellett álltam, nekitámaszkodtam s mikor valaki a semmiből megjelent mögöttem, összerezzentem, mert kissé megijedtem. 

  -  Egy kicsit igen... - mondtam mire az idegen, aki nálam jóval magasabb volt, közelebb jött hozzám s levette fekete zakóját és a vállamra terítette. Az idegen is maszkot viselt, ami a fél arcát eltakarta, kissé olyan volt, mint az operaház fantomjának a maszkja. Széles vállú férfi volt, kidolgozott felsőtesttel, amit a görög istenek is megirigyelhettek volna tőle. A férfiból sugárzott a magabiztosság. - Köszönöm - mondtam s összehúztam magamon a zakót, ami finom, erős illatot árasztott magából és ami már meleg volt.

  -  Egy ilyen gyönyörű nőnek bármit - kacsintott s kacér mosolya engem is jókedvre derített. - Szép esténk van, nem gondolja? Egész jó kis bál lett... 

  -  Igen, biztosan - elmosolyodtam.

  -  Most van itt először? 

  -  Igen - mondtam és a korlátnak támaszkodtam. A szökőkutakat néztem közben s hallgattam az idegent. - És maga? 

  -  Ó, hát nekem már nem ez az első alkalom, hogy itt vagyok - mosolygott. - Lenne kedve táncolni? - kérdésétől meglepődötten felé fordultam s nem tudtam mit kéne mondanom. Elutasítani nem akartam, de ha elfogadtam volna, akkor biztosan balesetet okoztam volna.
  -  Köszönöm, de inkább kihagynám... - kellemetlenül éreztem magamat az elutasítás miatt, ezért gyorsan meg is magyaráztam. - Nem tudok táncolni - a szemem lesütöttem egy pillanatra, utána a férfi eszméletlen kék szemeit néztem, amiben teljesen elvesztem.
  -  Hmm... az nem akadály! - hangja mély volt és csábító s egyre csak közeledett felém. A vadászokra emlékeztetett, akik próbálják becserkészni prédájukat. Közvetlenül előttem állt meg, annyira, hogyha megmozdultam volna, akár meg is csókolhatott volna. A férfi végigsimított a kezemen s megfogta a kézfejem. Köpni-nyelni nem tudtam, elakadt a lélegzetem. - Bízzon bennem! - suttogta a fülembe s nekem már nem is kellett ennél több. Beadtam a derekam és nem is sejtettem, hogy ez a tánc, valaminek a kezdete volt.