2015. december 13., vasárnap

Chapter 3

Sziasztok!

Végre meg is érkezett a következő rész! Remélem tetszeni fog azért. :)

Puszi,
Rosy.

"Nem kell elcsábítanod egy férfit, aki már akar téged." - Az uralkodónő c. film

 Összehúztam magamon a kabátot, de még így is éreztem a hideget, ami végigfutott a hátamon is. A kezeim már jéghidegek voltak miközben barátnőmmel, Lana-val a legújabb szórakozóhely felé tartottunk, amit nem túl ötletesen Crystal-nak neveztek el. Bevallom, egy kicsit aggódtam, hátha valami bajunk esik, de amint megtudtam, hogy Lana ismeri a tulajt, részben megnyugodtam - de csak részben. 
  -  Biztos nem lesz semmi baj? - kérdeztem meg századszorra is. Hiába, én már csak ilyen vagyok: túlságosan is aggódós típus. 
  -  Ne izgulj, nem esik bántódásunk és amúgy is, van kidobó emberük! 
  -  Hát... jól van - magamban persze reménykedtem benne, hogy nem lesz semmi baj. 
 A lakásunktól egy kicsit távolabb volt ugyan, de maximum csak egy fél órát kellett sétálnunk, hogy eljussunk az elhagyatott környékre, ahol ez az új klub megnyitotta kapuit a múlt hónapban és mióta megnyílt, csak úgy vonzza a kíváncsi látogatókat. Hogy mért? Nos, talán azért, mert eddig nem volt ilyen hely sehol sem: több emeletes épületben többféle szint van: a legalsó szinten általában disco működik, a másodikon mindenféle kevert stílusú társas tánc és a legutolsó szint, az amolyan VIP jellegű hely, ahova vagy van bérleted vagy ismersz egy pénzes ürgét, aki mellett simán beslisszolhatsz a zárt körű klubba.
  -  Megérkeztünk! - Lana hangjára kissé megrezzentem, de csak egy pillanatra. 
  -  Végre... - forgattam a szemeim. 
 Mikor megláttam mekkora a sor, elvesztettem minden reményem, hogy még éjfél körül vagy legkésőbb hajnalban hazamehetünk. Minimum 30-an álltak a sorban és nem csak félénk nyuszi kinézetű férfiak. Megtorpantam, de barátnőm magával húzott és elhaladtunk a kígyózó sor mellett és egyenesen a kidobóemberhez sétáltunk, aki rögtön be is engedett minket. 
  -  Ugye, milyen király? - kérdezte Lana, amire csak bólintani tudtam a kábulatomban. 
 Az épület belsejébe érve, az első szinten a hangos zene a mellkasomban dübörgött. Mindenki táncolt és a tömegnyomor miatt, ami bent volt, a másikat is táncra kényszerítette. A barátnőmmel viszont nem ezen a szinten kívántunk szórakozni, hanem állítólag a VIP részleg felé tartottunk. Egymás kezét fogva húztuk a másikat a liftek felé, ami felvitt a 3. emeletre. 
  -  Honnan van olyan kártyád? - kérdeztem a barátnőmet. 
  -  Ó, az most nem fontos - kacsintott és elmosolyodott. Azt sejtettem, hogy rejteget valamit, de nem tudtam megmondani biztosan, hogy mit is. Bíztam már benne annyira, hogy tudjam, nem tenne ellenem semmit sem. - Gyere! - mikor a lift megállt a harmadikon, kirontottunk a szűk térből és elindultunk a bárpult felé, hogy kérjünk egy italt. 
  -  Egy vodka-kólát kérek - hadartam el, mikor rám került a sor. Nem kellett sokat várnom és már meg is kaptam. 
  -  Mit szeretnél most csinálni? - Lana őrült mosolygásba kezdett, olyanba, amit csak akkor villantott meg, ha valami hátsó szándéka van.
  -  Nem tudom, először talán csak iszogatok és beszélgetek veled! - mondtam, de a következő pillanatban egy jóképű, fekete hajú férfi jelent meg barátnőm mellett és elrabolta táncolni. 
 A parkett a másik oldalon foglalt el egy elég nagy teret, de meglepő módon még volt pár hely a másik oldalon külön asztaloknak is. Igazán hangulatos hely volt, legalábbis a VIP emelet, ahol a zene hangereje éppen a megfelelő hangerőn játszotta a legújabb slágereket: nem volt halk sem fülsüketítő. Valaki megérintette a hátam és kíváncsian fordultam meg, hogy megnézzem, ki is volt az. 
  -  Jackson? Mit keresel itt? - meglepettségem lerítt rólam.
  -  Ó, csak egy kicsit kikapcsolódok! - mondta. - Jössz táncolni? 
  -  Nem és ha kérhetném, hagyj békén! - ránéztem és láttam, hogy lehet, egy kicsit többet ivott a kelleténél. 
  -  Tudod, én még mindig szeretlek és sajnálom amit tettem... kérlek, gyere velem táncolni! - megráztam a fejem és próbáltam ellökni magamtól, de nem sikerült. 
  -  Jackson, engedj el! - már felemeltem a hangom, de ahogy észrevettem ez semmit sem jelentett neki. 
  -  Tűnj el innen, nem akarlak látni téged! - morogtam és minden erőmmel próbáltam magamtól eltaszítani sikertelenül. 
  -  Szereetle... - nem tudta befejezni, mert hirtelen hátrahúzták s így végre szabad lettem, nem szorította senki sem a kezem s nem próbált meg a táncparkettre cibálni. 
  -  Nem hallottad, mit mondott? - egy mély férfihangot hallottam csak akkor, mikor az exem hátratántorgott majd egy nála jóval magasabb és izmosabb férfi megragadta, hogy kikísérje. Mély levegőt vettem, hogy lenyugtathassam magam kicsit, de ez természetesen időbe telt.
  -  Köszönöm... - hálálkodtam az idegennek, aki előttem állt és aki az előbb megmentett az előző barátomtól, aki még annak ellenére is tovább próbálkozott, hogy elutasítottam.
 Mikor felnéztem egy ragyogó kék szemmel találtam magam szemben, széles vállakkal és lehengerlő mosollyal, egy pont olyannal, amit már egyszer láttam a céges bulin. A hasamban a pillangók csak úgy repkedtek, ami miatt nem tudtam, mit is kérdezett az előbb a "megmentőm".
  -  Megismételné? - kérdeztem összezavarodva.
  -  Meghívhatom egy italra? - egy mindent megsemmisítő mosollyal az arcán nézett rám, amire persze nem tudtam nemet mondani.
  -  Ohh, igen - mondtam és kíváncsian néztem rá.
  -  Mit kér?
  -  Valami nem túl erőset, köszönöm - elmosolyodtam és türelmesen vártam, hogy végre megkapjam italomat.
  -  Tessék - adta át a poharat, kinyújtottam a kezem, hogy elvegyem tőle a poharat, mikor az ujjaink összeértek és mintha csak egy enyhébb áramütést kaptam volna, végigfutott rajtam valami, amit nem tudtam mire vélni. Amilyen gyorsan csak tudtam elvettem a poharat és ittam egy kortyot. - Maxwell Roche vagyok - nyújtotta a kezét, én megfogtam és finoman elkezdett maga után húzni.
 Egy üres asztalhoz kísért az egyik eldugott kis asztalhoz, ahol székek helyett hosszabb bőrüléses fotelek voltak. Max megvárta, amíg leülök és meg sem várta, hogy nemet mondjak. Valamiféle titokzatosság lengte körül, amitől csak még vonzóbbnak tűnt és amit csak fokozott perzselő tekintete.
  -  Köszönöm, hogy... megmentettél - elég furcsán hangzott és már meg is bántam, hogy ezt így fogalmaztam meg, de már nem tudtam visszapörgetni az időt és ha folytatnám, akkor biztos vagyok benne, hogy valami őrültség sülne ki belőle.
  -  Ó, ez csak természetes - kacsintott és közelebb hajolt hozzám s a fülembe suttogott. - Egy ilyen gyönyörűségnek mindent! - elpirultam kicsit, mikor Max hátradőlt. Elgondolkodtam s rájöttem, hogy mi már találkoztunk valahol.
  -  Nem találkoztunk mi már valahol? - kérdeztem miközben egész végig a szemébe néztem annak ellenére is, hogy néha már ez a nehezemre is esett.
  -  Most, hogy így mondod... nagyon szexi voltál abban a vörös szoknyában - megnyalta a száját és valamiféle csillogással a szemében végigmért. Végigsimított a vállamon mikor rájöttem, hogy épp az előbb ismerte be, hogy ő volt az a férfi, aki annyira lenyűgözött aznap. Nem tudtam mit mondani erre. - Jól érzed magad?
  -  Igen, most már igen - elmosolyodtam és a poharamat kezdtem el bámulni. Titkon végignéztem rajta mikor éppen nem figyelt: egy sötét farmer volt rajta, egy elegáns fekete ing és egy sötétkék zakó, amikkel elegáns volt ugyanakkor lezser is. Tetszett ez az összeállítás.

 Órákig beszélgettünk, iszogattunk és nevettünk mindenféle őrült kis megjegyzésen és természetesen mindeközben folyton volt valami a poharunkban. A végére már a fejem kezdett megfájdulni és szédültem is kissé.
  -  Köszönöm a mai estét, de most már szeretnék hazamenni - mondtam és rosszul éreztem magam, hogy csak így a semmiből bejelentem, de szerencsémre Max nem tűn bosszúsnak, sőt!
  -  Jól vagy? Minden rendben? - kicsit mintha aggódott volna értem.
  -  Igen, csak egy kicsit többet ittam a kelleténél és holnap még dolgoznom is kell - elmosolyodtam és figyeltem minden egyes reakcióját.
  - Óh, rendben, akkor hazavihetlek? - kérdezte.
  -  Nem lakok olyan messze, haza tudok gyalogolni is - mondtam és próbáltam volna felállni, de nem igazán ment. Visszazuhantam a bőrfotelbe s a poharat is majdnem eltörtem. Ekkor már biztos voltam abban, hogy ez nem jó így. Max elmosolyodott és miután saját maga is felállt, a kezét nyújtotta majd a derekamat átkarolta és így lekísért a földszintre majd a kocsijába. A kabátom a kezemben volt, azt szorongattam, mikor pár percre a hidegben várakoztam, hogy kinyissa az ajtót és beültessen a sofőr melletti ülésre.
  -  Meg is volnánk - mondta miután becsatolta az övem s becsukta az ajtót, hogy átsétálhasson a kocsi másik oldalára és ő is beszállhasson. Miután ő is elkészült, elindultunk s nagyon jól esett a meleg, ami az autó légkondijából áramlott a belső térben.
  -  Nem erre lakok - állapítottam meg pár perccel később, mikor egy utcával tovább ment a lakásomtól.
  -  Tudom - szinte tudtam, hogy elmosolyodott. Megráztam a fejem és ráhagytam a dolgot.
 Nem tudtam hova megyünk, de nem volt erőm megkérdezni, csak ültem a kényelmes ülésen és figyeltem a város elsuhanó fényeit. Mikor már észrevettem, hogy egy jó ideje úton vagyunk már, kezdtem aggódni, de abban a pillanatban az útról letértünk és egy kocsifelhajtón álltunk s vártuk, hogy a kapuk kinyíljanak. Még egy jó pár métert kellett kocsikáznunk, hogy egy hosszú lépcsősorhoz érkezzünk. Természetesen minden ki volt világítva így könnyű lett volna felsétálni a lépcsőkön - mondani sem kell, nekem még ez sem sikerült rendesen. Elbohóckodtam, de szerencsére volt egy védőangyalom.
  -  Hol vagyunk? - kérdésem valahogy távolinak tűnt.
  -  Nálam - mikor látta, hogy még a segítségével is alig tudok fellépkedni, megállított és az egyik kezével hirtelen felemelt. A karjaiban tartva vitt fel s így éreztem a leheletét az arcomon.
 Pár perccel később már a házban voltunk egy hálószobában csak mi ketten. Csak egy kislámpa égett, ami nem volt elég egy hatalmas szoba teljes bevilágításához. Minden csendes volt és hirtelen mintha szikrázott volna a levegő kettőnk között. Közel voltunk egymáshoz, annyira, hogy éreztem Max testének melegét. Illata megbolondított és az alkohol csak még jobban elvette az eszem. Nem tudtam mit kéne csinálnom, de uralkodni sem tudtam kezeim felett, ami egyszer csak Max ingén haladt a gombok mentén az arca felé.
 Izzott kettőnk között a levegő. Max lassan lehajolt s megcsókolt miközben egyik keze a hátamon kalandozott. A csókja kicsit követelőző volt, mintha ki akart volna tulajdonítani. Hiába próbáltam magam lebeszélni erről, nem tudtam nemet mondani. Annyira vágytam rá, mint ő rám. A hasamban ezernyi pillangó repkedett, mintha befészkelték volna magukat oda s ezek a pillangók egyre jobban kezdtek repkedni, mikor az előttem álló Görög félisten kezei az erogén zónáimhoz közeledtek vagy csak kibújtatott a ruhámból. Nem bírtam magammal, sietni akartam, de Max lelassított, nem engedte, hogy elsiessük a dolgokat.
 A csókjaiban elveszve kutakodtam tovább, csókoltam tovább és simogatás mellett hámoztam le róla is a ruhákat. A végén már anyaszült meztelenül álltam előtte és hozzásimultam annyira, amennyire csak lehetett.
  -  Hmm... - mély, férfias hangja elvette az utolsó összefüggő gondolatomat is, aminek az lett az eredménye, hogy hátráltam egészen az ágyig majd ráültem és magamra húztam Max-et.
 Ő természetesen engedelmeskedett s kezeivel lent, a lábam között kutatott, simogatott miközben csókjaival bombázta testemet: először a szám, utána a nyakam következett. Testével olykor-olykor rám nehezedett - pontosabban akkor, amikor a számat csókolta. A kezével egyszer csak az éjjeli szekrény fiókjában kezdett el kutakodni, hogy elővegyen egy óvszert belőle. Miután felhúzta, végigmértem és elmosolyodtam. Ez a mosoly teljesen más volt, mint az eddigiek: szenvedély volt benne, huncutság, amit senki másnak még nem mutattam meg.

 Enyhe fejfájásra ébredtem reggel, mintha valamivel leütöttek volna tegnap. Szép lassan kinyitottam a szemem és észrevettem, hogy egy idegen szobájában vagyok - ekkor esett le, hogy mi történt az este vagy jobban mondva hajnalban. Oldalra fordultam és láttam, hogy a tegnap esti partnerem még mellettem fekszik az ágyon és alszik. Hihetetlenül szexi volt még kócosan is.
 Ásítottam egyet s óvatosan próbáltam kiszállni az ágyból még egy kissé álomittasan. Amikor végre sikerült, enyhe szorítást éreztem odalent és hirtelen elöntött a forróság, amit nem engedhettem szabadjára megint hiszen még Max is aludt, nem akartam felébreszteni. A kabátom után kutattam majd félig felöltőztem, de mivel még reggel volt, csak fehérnemű volt rajtam és kölcsön vettem Max ingét is, ami ugyan gyűrött volt, de a célnak természetesen megfelelt. Áradt belőle a parfümjének az illata.
 Mikor végre megtaláltam a telefonom, lesétáltam és megkerestem a konyhát. Nem volt könnyű, nagyon nagy ház volt, párszor el is tévedtem benne. Ittam egy kis narancslevet és feloldottam a billentyűzárat is, hogy megnézzem az üzenetet, amit Lana-tól kaptam. Este írta és az aggodalmának adott hangot. Mivel nem tudtam, hogy ébren van-e, gyorsan bepötyögtem a választ, ami után már rögtön fel is csörgetett.
  -  Szia, Lana! - köszöntöttem barátnőmet, a hangomból pedig valami furcsa jókedv áradt.
  -  Szia, halálra aggódtam magam miattad az este aztán közölték velem, hogy a főnökkel vagy. Minden rendben? - hallottam rajta, hogy próbál szigorú lenni, de nem megy neki.
  -  Igen, a lehető legjobban - elmosolyodtam és vártam, mikor fogom megkapni, a "megvolt" kérdést.
  -  Te jó ég! Csak ne mond azt, hogy... - hangja a végére sikításba ment át, amiért eltartottam a telefont a fülemtől.
  -  De, igen... de most mennem kell, Lana. Éhen halok, csinálok valamit reggelire, majd megyek valamikor - elköszöntem és kinyomtam a telefont. Akkor vettem észre, hogy már 8 órára jár és hogy már most elkéstem. A telefonomban kerestem a főnököm számát, hogy elnézést kérjek, de a következő percben valaki hátulról átölelt, amitől megugrottam kicsit. - Megijesztettél... - a szívemre tettem a kezem és hátrafordultam, hogy megcsókoljam.
  -  Sajnáloom... - elhúzta még ezt az egy szót is, látszott rajta, hogy még csak most ébredt fel.
  -  Sietnem kell... - hadartam és próbáltam kiszabadulni öleléséből, de nem engedett.
  -  Nem kell - furcsán néztem rá, vártam, hogy ezt bővebben is kifejtse. - Írtam a főnöködnek, hogy velem leszel ma - hosszú ideig gondolkodtam mire leesett, hogy honnan lehet olyan ismerős a neve és eszembe jutott a liftes jelenet is. Hát persze, ő az az érdeklődő akivel hivatalos megbeszélésem lett volna.
 Mikor már kezdtem megérteni mindent, a fejemhez kaptam és a konyhapultnak dőltem. Kicsit rosszul éreztem magamat most, hogy tudtam, hogy ki is ő valójában. Persze én sem tudtam minden részletet ezzel az üggyel kapcsolatban, de egyes dolgokkal tisztában voltam.
  -  Mért nem mondtad el előbb, hogy...
  -  Hogy mi? Hogy a Max & Társa egyik vezérigazgatója vagyok? Nem gondoltam, hogy fontos lehet és amúgy meg mégis hogy kellett volna elmondanom? - jogosan akadt ki, a helyében én sem azzal kezdtem volna az ismerkedést, hogy egy vállalat egyik feje vagyok.
  -  Igazad van... - a hátamat már kezdte nyomni a pult, ezért leültem az egyik bárszékre és az arcom a tenyerembe temettem. Mély lélegzetet vettem és folytattam: - Csak ez az egész meglepetésként ért és nem akarom, hogy később a hátam mögött rólam pletykáljanak...
 Nem vártam meg a válaszát, nekiálltam valami reggelit összedobni. Mivel a rántottához nem igen volt hangulatom, a palacsinta mellett döntöttem. Igaz, kicsit tovább tartott elkészíteni, de legalább a csokiöntettel, amit a hűtőben találtam mennyei volt. Max mindeközben ott ténykedett mellettem, hol engem nézett, hol pedig a telefonját bűvölte, amit időközben megkeresett és valószínűleg a legfontosabb teendőit rendezte rajta.
 Reggeli közben temérdek időm volt arra, hogy elgondolkozzak, mit is remélek, jobban mondva mit várok egy ilyen kapcsolattól. Ha igazán őszinte akarok lenni önmagamhoz, akkor bevallanám, hogy ez csak egy fellángolás volt és semmi több, de legbelül nem így érzem. Egyáltalán lehetséges lenne már a legelső pillanatban belezúgni egy olyan férfiba, aki ennyire tökéletes? És ha igen, akkor az érzéseim vajon kölcsönösek-e? Mit gondol a másik és ő mit szeretne?
  -  Ízlett? - kérdeztem.
  -  Mennyei volt - adott egy csókot s a fenekemre ütött épp annyira, hogy ne fájjon. Megráztam a fejem s elpakoltam magunk után, megmostam a kezem, hogy ne legyen minden zsíros és megkérdeztem, merre találom a fürdőt. - Elkísérlek, gyere - megfogta a kezem és összekulcsolta az enyémmel. - Igazából én is épen zuhanyozni indultam.
  -  Ó - nem tudtam megszólalni, legalábbis semmi értelmes nem jött volna ki a számon, ha hagyom azt külön életre kelni.
 Mikor felértünk a szobába, ahol egy fél órája talán felébredtem, összekapkodtam a ruháimat. Nem igazán érdekelt, hogy mennyire izzadtak csupán felkaptam őket a földről és indultam is a szobából nyíló zuhanyzóba.
  -  Menj előre, nekem még el kell intéznem valamit - mondta mikor megszólalt a csengő odalent.
  -  Rendben.
 Igazából örültem kicsit, hogy végre egyedül lehetek, így legalább több időm lehetett rá, hogy végiggondoljam a lehetőségeimet. Az egyik, ami így legelőször az eszembe jutott, hogy folytatom ezt a bájolgást vele és a véletlenre bízom az egészet, ami lássuk be, nem tartozik a specialitásaim közé. A másik lehetőség pedig az lett volna, hogy minden kapcsolatot megszűntetek vele attól kezdve, hogy hazaértem, ami azért lett volna jó, mert így legalább nem kellet volna félnem attól, hogy mindenféle történet kering majd a munkahelyemen.
 A zuhanyzóba léptem és megengedtem a forróvizet és a hideget s mikor már elviselhető meleg lett, beléptem a kabinba, elhúztam az üvegajtaját és csak álltam a kellemesen meleg víz alatt. Nem törődtem semmivel sem, csak azzal, hogy a vízcseppek hogyan gördültek le a testemen. Jól esett végre zuhanyozni, sokkal tisztábbnak éreztem magam és fel is ébresztett nem beszélve arról, hogy kitisztította a fejemet is.
 Pár perccel később, mikor végeztem, megjelent Max is meztelenül. A hajamat törölgettem éppen és indultam a szobába a hajszárítóval és egy fésűvel együtt, mikor magához húzott és megcsókolt. Kicsit szégyenlősen elhúzódtam és végre már senki sem állított meg a szoba felé. Leültem az ágyra és megszárítottam a hajam.
  -  Köszönöm a reggelit - mély hangjára felemeltem a tekintetem.
  -  Semmiség volt - feleltem miközben végig őt néztem ahogy mögém ült és átvette tőlem a fésűt, hogy ő folytathassa. - Köszönöm - nem tudtam miért mondtam, a tegnapiért, hogy megmentett az exemtől vagy pedig azért, mert megfésülte a hajam.
 Miután már a fésűvel kifésülte a hajam, összeszedtem a ruháimat és felöltőztem. Nem szégyenlősködtem előtte hiszen hajnalban éppen eleget látott és érzett is belőlem.
  -  Köszönök mindent Max, de most már el kéne mennem - mondtam miközben egész végig őt néztem. A telefonom után kutattam, szerencsére meg is találtam az éjjeliszekrényen.
  -  Biztos el kell menned? - felállt, mögém állt és átkarolt, ami furcsa mód megnyugtató volt és amiben biztonságban éreztem magam.
  -  Igen, lenne egy-két dolgom még, amit el kéne intéznem - persze ez nem volt igaz, de valamit ki kellett találnom, mert nem akartam az egész napom egy idegen házában tölteni.
  -  Akkor hazaviszlek - mondta ellentmondást nem tűrően.
  -  Nem kell fáradnod ezzel, taxit is hívhatok, ha gondolod - ajánlottam fel, de ő persze mit sem törődött ezzel, felöltőzött lassan még annak ellenére is, hogy láttam rajta, hogy nem akarja, hogy elmenjek.
  -  Jól érezted magad? - kérdése meglepett. A semmiből jött és nem tudom miért, de szinte azonnal válaszoltam is rá.
  -  Igen - elpirultam kissé, mikor a tegnap estére gondoltam, a közös kis kalandunkra.
  -  Esetleg találkozhatnánk még valamikor - ez vajon mit akar jelenteni?
  -  Rendben - a kezemet bámultam miközben a garázs felé tartottunk ahol egymás mellett 5 különböző autó is állt. Mi most a fekete Mercedeshez sétáltunk. Max kinyitotta előttem az ajtót és megvárta míg beülök majd átsétált a másik oldalra, beszállt és el is indultunk.
 A motor halkan feldübörgött, a hangszóróból halk zene szólt. A táj elsuhant mellettünk és emberek tömkelege sétált az utcákon. Beletelt egy kis időbe amíg hazaértünk, közben persze beszélgettünk. Kicsit megkönnyebbültem, mikor hazaértem.
  -  Köszönöm a fuvart!
  -  Én köszönöm ezt a felejthetetlen éjszakát - hangja ellágyult s hirtelen a pillangók újra a hasamban csoportosultak. Megcsókolt egyszer, kiszállt és kinyitotta az ajtóm miközben én az övvel bajlódtam. Kiszálltam és megfogtam Max kezét, aki felkísért az ajtóig.
  -  További szép napot, édes! - a szívem egy hatalmasat dobbant mikor magához vont és lassan, szenvedélyesen megcsókolt.
  -  Neked is - alig vettem észre, hogy megszólaltam. A hangom halk volt, alig hallható, de ő mégis elmosolyodott.
 Hátralépett s én eközben a kulcsomat halásztam elő a dzsekimből, hogy ki tudjam nyitni a lakást. Mikor végre beletaláltam a kulcslyukba, Max autójának a motorját hallottam felpörögni. Nem volt hangos, de azért még meghallottam. Integettem neki majd besétáltam s bezártam magam mögött az ajtót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése