Sziasztok, drágák!
Meg is hoztam az első fejezetet, ami 2123 szavas lett. Remélem tetszeni fog és hagytok egy két hozzászólást miután elolvastátok! Kíváncsi vagyok, mennyire tetszett, miben lehetne fejlődnöm és hogy egyáltalán mit gondoltok, mi fog a következőkben történni! Megfelel nektek ez a hossz vagy szívesen olvasnátok egy kicsit hosszabb fejezeteket is? Vagy talán rövidebbnek kéne lennie? :)
Wattpadon is elolvashatjátok az eddigi részeket!
Puszi,
Rosy.
Tegnap este óta csakis az az idegen jár az eszembe no meg a kerti
jelenet, amikor megcsókolt. Újra meg újra lejátszom magamban ahogy
átölelt és magához húzott, de ahányszor csak rá gondolok, folyton rossz
érzésem támad, hogy mi lesz, ha esetleg Blake újra akarná kezdeni és én
akkor már egy újabb, egy másik férfival lennék. Tudom, hogy őrültség
ezen törni az agyam, de még titkon bízom benne, hogy újra együtt
lehetünk. Valahogy még nem tettem túl magam rajta hiszen csak egy
hónapja szakítottunk. Hiába tudom az agyammal, hogy amit tett az
helytelen volt és hogy fájdalmat okozott nekem - méghozzá nem is kicsit
-, a szívem nem akarja elfogadni az agyam döntését. Azt hiszem erre azt
szokták mondani, hogy a szívünket sosem lehet egy hullámhosszra hozni az
agyunkkal.
- Minden rendben, Shay? - Emily, a legjobb barátnőm éppen
kérdezett valamit amíg én a gondolataimba merülve bambultam ki a
fejemből a titokzatos idegenről álmélkodva.
- Persze, csak...
- Már megint arról a pasiról álmodoztál! - fejezte be helyettem a
mondatot a barátnőm anélkül, hogy megvárta volna, hogy valami hihető
hazugságot kitaláljak neki. Miután elmondtam neki a történteket, folyton
Calderről kérdezgetett. Amikor hazaértem, akkor is és most is. Néha már
úgy érzem, hogy egy cseppnyi magánéletem sincs. - Ki vele, mindent
tudni szeretnék róla! Mi a neve, hogy néz ki, milyen színű a kocsija és
milyen márkájú...
- Emily, elég... túlságosan sokat szeretnél tudni, nem gondolod? -
kérdeztem, de azért elnyomtam egy félmosolyt miközben a reggeli kávémat
szürcsölgettem. A mobilomat lestem, hátha meglátok egy képet az
idegenről, de valami miatt a több száz kép között egyet sem fedeztem
fel, ahol a teljes arcát is látni lehet. Ez persze kissé elszomorított,
de próbáltam magam rábeszélni, hogy ő úgyis egy a sok közül és több ezer
pasi él a Földön, aki hozzá hasonlóan lélegzetelállító. Hiába áltattam
magam ehhez hasonló képtelenségekkel, legbelül úgyis tudtam, hogy hozzá
hasonlót úgy sem találnék, ha meg igen, akkor az mégsem lenne ugyanaz és
ezt így végiggondolva, minden életkedvem eltűnt.
- Ez a jó barátnők feladata! - Egyik ujját a joghurtba mártotta,
ami közvetlenül előtte volt a fekete márványpulton, lenyalta majd egy
kiskanállal a kezében a mellettem lévő bárszékre telepedett.
- Mi? Az, hogy kihallgassák a másikat az apró-cseprő dolgaikról,
amik egy kicsit sem érdekesek? - kérdeztem egy kis iróniával a
hangomban.
- Pontosaaan... - húzta el az utolsó szót. - És ha egy
harapófogóval kell belőled kihúznom az igazat, akkor egy harapófogóval
ki is húzom! - Bólintott egyet és a pultra könyökölve engem nézett. -
Na, elmondod hogy nézett ki vagy be kell vetnem a titkos fegyverem? -
Régen rossz, ha ezzel fenyegetőzik. Ismertem annyira Emily-t, hogy
tudjam, ha felkelti valami a figyelmét, akkor nem lehet őt leállítani a
témáról.
- Jól van, jól van, csak egy percet kérek... - adtam fel a harcot
és az üres kávés poharam a mosogatóba raktam. Egy percig még egy helyben
állva próbáltam energiát gyűjteni majd belekezdtem. - Nálam egy fél
fejjel magasabb, iszonyúan zöld a szeme és sötétbarna haja van, ami már
majdnem fekete... A neve pedig Calder Bowman - miután kiejtettem a nevét
Emily mintha megállt volna a fejlődésben.
- Az a Calder Bowman? - Amikor furcsán néztem rá, pontosított. -
Tudod... az a híres üzletember, aki állítólag nem tisztességes úton
szerezte a vagyonát és akié a Bowman & Társa?
- Nem ismertem annyira meg csak azt tudom, hogy apám egyik
legújabb támogatója - mondtam és nem igazán érdekelt, hogy ki is ő
valójában, mert szinte biztos voltam benne, hogy soha többé nem fogom
látni az életben. Ennek hallatán Emily felpattant és a telefonját
keresgélte majd mikor megtalálta rákeresett a nevére a Google-ben és
mutatott róla egy képet. Én csak bámultam a jobbnál jobb fotókat, amik
róla készültek és ámuldoztam, mindössze hápogni tudtam csak. - Igen, ő
az...
Emily örömében ugrálni kezdett, ami egy kissé valljuk be vicces
volt. Én a szemeimet forgattam és úgy döntöttem, ideje lenne indulnunk,
ha még idejében el akarunk jutni az irodába.
- Emily, készülődjünk és menjünk szerintem - mondtam és elindultam
összeszedni a holmijaim. Fekete sztreccses nadrágom mellé úgy
döntöttem, hogy egy fehér egyszerű csipkés body-t veszek fel és a
kedvenc barna bőrkabátom a szintén bőr magassarkúmmal. Szerettem ezt az
összeállítást, valahogy olyan volt, mint én. Emily végignézett rajtam és
elismerően végigmért.
- Ez már valami - kacsintott. Ő egy kék nadrágot vett fel
virágmintás felsővel és fekete szövetkabátjával. - Indulhatunk? -
kérdezte mire én hevesen bólogattam.
- Naná - egyeztem bele és a kulcsom után nyúltam, ami a bejárati
ajtó melletti cipős szekrényen hevert egy kis műanyagtálkában. A táskám
már a vállamon volt mikor kinyitottam az ajtót. A lépcsőház folyosójára
léptem és megvártam amíg barátnőm is kijön utánam majd bezártam az
ajtót. A megfelelő kulcsot kerestem mikor a szomszédunk éppen egy
könnyűvérű nőcskével támolygott be a lakásába. Miután sikeresen
betántorgott elmondtam egy imát magamban, hogy nem nekem kellett már
megint betámogatni.
- Amúgy mért is megyünk el az irodába tulajdonképpen? - Barátnőm kíváncsian rám nézett.
- Csak be kell ugranom egy levélért, amit bent hagytam múlthéten -
mondtam majd a táskámba csúsztattam a kulcsot. A lépcsőhöz sétáltunk és
egymás után lesétáltunk a keskeny kis helyen. Életveszélyes volt ez a
csigalépcső, már többször is megcsúsztam rajta. - Utána már mehetünk is,
nem kell megint ott lennünk többet a kelleténél - nyugtattam meg
barátnőm.
- Azt ajánlom is!
Egy ideig néma csendben haladtunk egymás mellett s figyeltük New
York forgatagát, elvegyültünk benne és sodródtunk az árral.
Szerencsétlenségemre azonban nem hagyta annyiban a Calder-es témát. A
végén már oda jutottunk, hogy a fejem is megfájdult barátnőm
kérdéseitől.
- Emily, nem lehetne, hogy lezárjuk ezt a témát? Úgy sem
találkozunk többet szóval esélytelen! - Próbáltam végre pontot tenni a
téma végére már apám vállalatának épületében. Próbáltam minél halkabban
odasúgni barátnőmnek a liftben, mert rajtunk kívül még hárman voltak a
fülkében, ami mind a három alkalommal megállt a célunk ellőtt.
A 14. emelet volt a legmagasabb szint az egész épületben és itt csak
a legfelsőbb vezetők tartózkodtak általában továbbá az épületben itt
van a legfelszereltebb tárgyalóterem. Az egész épület apám ízlését idézi
fel, a tömb modernsége akarja jelképezni apám elveit miszerint folyton
változni kell a környezethez, hogy a termékei, szolgáltatásai igazán
sikeresek legyenek.
- Szia, Chloe! - Köszöntöttem apám személyi asszisztensét. -
Apához jöttem, bemehetek hozzá? - kérdeztem s megvártam amíg műkörmös
ujjaival bepötyögi apám nevét a gépbe, hogy megnézhesse az
időbeosztását.
- Még tárgyalása van, de ha vársz egy pillanatot felhívhatom
telefonon - ajánlatára egyet bólintottam. Hallottam ahogy kicsöng a
telefon s apám az első két csörgés után felveszi. - Nyugodtan menj be
hozzá - mondta.
A barátnőm magam mögött hagyva sétáltam be apám irodájába az
elsötétített üvegajtón keresztül. A kilincs hidegen a tenyerembe mart
ahol a reggeli balesetemből kifolyólag kissé megvágtam magam.
Magassarkúm kopogott az előtérben azonban amikor a szőnyegezett irodába
léptem már elhaltak lépteim zaja. Apám a saját székében ült, vele
szemben egy férfi foglalt helyet a kényelmes bőrfotelban.
- Szia, drágám! Úgy vélem már ismeritek egymást - köszöntött apu
és a vele szemben ülő férfira pillantottam. Calder mint előzőleg, most
is ki volt csípve, szürke zakót viselt, fehér inget és egy, a zakójához
illő nyakkendőt.
- Ó, igen... - mondtam és egy kissé elpirultam. Reménykedtem
benne, hogy nem vette észre senki sem, hogy kissé zavarba jöttem az
emlékeim hatására. - Szia! - Köszöntem kissé talán bátortalanul.
- Szia, örülök, hogy újra találkoztunk! Már éppen azon töprengtem,
hogy felkereslek ma, de ezek szerint megelőztél engem.- Felállt s
közelebb lépett hozzám miközben én az esélyeimet latolgattam. - Ray, nem
bánnád, ha elhívnám a lányod egy italra miután végeztünk?
- Mért bánnám? - apának az arcán mosoly játszott, mintha büszke
lenne rám életemben először. Néha úgy érzem, hogy jobban szerette volna,
ha fia születik, mert akkor nem lett volna ennyi problémája, mint
velem. Persze hamar el is vetem ezt az ötletet, mert biztos vagyok
benne, hogy ez nem igaz és hogy csak ilyen a mentalitása.
Ledöbbenve
álltam egy helyben. Lélegzetem elakadt és csak akkor jöttem rá, hogy
visszatartottam a levegőt mikor apám felhívta rá a figyelmemet.
Megráztam a fejem és próbáltam észhez térni, mert már majdnem el is
felejtettem miért is jöttem.
- Apa, oda tudnád adni a
levelem? - megkerültam Caldert és az apám előtt álltam csak meg, aki az
egyik felső fiókjában kutatott, ahol szembetűnően nagy volt a
felfordulás. Próbáltam nem törődni a mögöttem álló igen jóképű férfi
pillantásáról, de nem igen jött össze. - Köszi - mondtam miután a
kezembe adta a levelet.
- Shay, a mai napra van valami programod? - Apu rám nézett miközben az asztallapra támaszkodott.
- Ami azt illeti, nem nagyon terveztem mára semmit sem - mondtam és kérdőn vontam fel a szemöldököm. - Mért kérdezed?
- Arra gondoltam, hogy elkísérhetnéd Caldert és megihatnál vele
valamit. Mi később is tudunk beszélni, a fontosabb dolgokat meg is
beszéltük, nem igaz? - fordult hirtelen a mögöttem álldogáló Calder
felé. Úgy éreztem, mintha a kerítőm lenne, ami egy kissé idegesített.
Már éppen visszakoztam volna, mikor a szavamba vágott. - Shay, tudom,
hogy Blake miatt padlóra kerültél és nem szeretném a lányom olyan
szomorúnak látni, mint egy hónappal ezelőtt! - Odajött hozzám és a
vállam szorongatva nézett a szemembe. Barna szemeivel az enyémet
fürkészte és hangja lágyabbra váltott.
- Minden rendben
van velem, tényleg... - próbáltam megnyugtatni, de be kell vallanom nem
igazán sikeredett a kísérletem. - Ne aggódj értem! - Próbáltam elterelni
a beszélgetést még mielőtt mélyebben belementünk volna a dolgokba.
Kicsit rosszul éreztem magam kicsit, de már kezdtem megszokni ezt az
érzést.
- Hiszem ha látom... - leeresztette a kezeit és
felsóhajtott. Calder mindez alatt az idő alatt csendben figyelte a mi
kis fia-lánya beszélgetésünket és próbálta kielemezni a szavaink
jelentését. Mikor látta, hogy már apám nem igen óhajt többet mondani
nekem, előrébb lépett.
- Nos, akkor lenne kedved velem
meginni valamit? - ahogy a szemeibe néztem, tudtam hogy elvesztem.
Senkit sem ismertem, akinek ennyire zöld szemei lettek volna és akinek a
sötét haja ellenére is úgy illett hozzá ez a szín, mint ahogy senki
másnak nem. Egy ideig nem tudtam megszólalni, majd egy apró bólintás
kíséretében sikerült kinyögnöm, egy igent. - Remek, akkor Ray nem
bánod...? - apa mosolya a füléig ért miközben rám mosolyogva elengedett
minket.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte szintén tőlem.
- Akkor indulhatunk? - kérdezte szintén tőlem.
- Igen, csak még szólok Emily-nek is - hadartam el olyan gyorsan,
amennyire csak lehetett miközben Calder mellém lépett és a hátamra rakta
a kezét. Velem együtt lépdelt majd mikor az ajtóhoz értünk, megfordult
és elköszönt az apámtól.
- Majd felhívlak, ha megtudok valamit - mondta. - Köszönök mindent és minden jót addig is!
- Rendben és neked is!
Izgatottan
tettem meg az első lépéseket a kijárat felé. Barátnőm éppen a
telefonját nyomkodta és még csak fel sem nézett mikor elé léptem. Ekkora
Calder már nem fogta a hátam csak szorosan mögöttem állt meg s várta,
hogy Emily velünk tartson a kijárat felé.
- Emm, nem bánod, ha nem megyek haza veled? - kérdésemre végre abbahagyta a pötyögést és elrakta a telefonját.
- Miért? - miután hátranézett a vállam fölött vette csak észre, hogy
nem vagyunk egyedül és hogy az a bizonyos személy áll a hátam mögött,
akiről már meséltem neki. - Ó, természetesen nem! Érezd csak jól magad! -
Kacsintott és felállt, hogy bemutatkozhasson. - Emily Roche - nyújtotta
a kezét a mögöttem álló adonisz felé.
- Calder Bowmen, örülök, hogy megismerhettem! - mondta és elfogadta a felé nyújtott kezet.
A
lift felé tartottunk mind a hárman, hogy végre el tudjuk hagyni ezt az
épületet. Emily egész végig olyan volt, mint valami energiabomba,
folyton kérdezett valamit Calder-től, aki természetesen minden egyes
kérdésére válaszolt. Úgy éreztem magam, mintha a vallatóba lennék,
holott most a barátnőm nem rám zúdította kíváncsiságából adódó
kérdéseit. Egész idő alatt próbáltam lecsillapítani magam. Már minden
lehetséges módszert bevetettem, de haszontalanul. A szívem így is
gyorsabban vert az átlagosnál és biztos voltam benne, hogy a tenyerem is
megizzadt volna, ha olyan típusú ember lennék.
- Ne
bántsd meg vagy neked véged! - Emily figyelmeztetése megdöbbentett és
nem tudom, hogy csak azért mondta-e volna, mert látta milyen voltam az
utóbbi időkben és csak védeni próbált, vagy csak azért, mert ezt a hozzá
legközelebb állókért bármit megtenne.
- Emily... - próbáltam leinteni, de nem sikerült. Ő rám se figyelt csak várta az igenlő választ Caldertől.
- Nem áll szándékomban! - Teljes komolysággal válaszolt barátnőmnek, aki látszólag kissé megnyugodott.
Bukfencet
vert a szívem amikor egy régi ismerős tűnt fel tőlem pár méterre egy
sötét Mercedes mellől. Éppen ebben a pillanatban láttam meg, amint Blake
egy vele majdnem ugyanolyan magas, szőke és igen csak kicicomázott,
tőle jóval fiatalabb csajjal közeledik az apám vállalata felé. Hátrább
léptem s pislogtam párszor, nem akartam hinni a szememnek. Ilyen hamar
talált volna valaki mást helyettem? Mért csinálta ezt? És mért pont
velem történik ez? Döbbenetem mind a ketten észrevették s követték
tekintetem majd hamar rájöttek kit is bámultam annyira.
-
Shay, ne foglalkozz vele! Pont azt akarja elérni, hogy szarul érezd
magad, téged akar csak bántani! - Az utolsó két három szavát már nem is
értettem barátnőmnek.
Könnyek gyűltek a szemembe s imádkoztam
benne, hogy ne vegyen észre az exem láthatóan sikertelenül, mert a
következő pillanatban egyenesen rám nézett. Le mertem volna fogadni,
hogy a homlokát ráncolta éppen mikor először megpillantott, minden egyes
gesztusát ismertem már és átkoztam azt a percet, mikor kiskorunkban
találkoztunk. Minden egyes együtt töltött pillanat mára már csak egy
rossz emlékké vált, amit akkoriban annyira szerettem, eltört,
megváltozott és a szívem egyik darabját magával vitte. Lábaim
elgyengültek egy pillanatra, de szerencsére Calder megmentett - elkapott
mielőtt még összeeshettem volna és hülyét csináltam volna saját
magamból.
Nagyon tetszik a blog, de ezt a díjban is elolvashatod, az egyik leggyönyörűbb kinézetre és csodálatosan írsz! Várom a kövi részt! :)
VálaszTörlésKedves Rosy!
VálaszTörlésElőször is el kívánnék mondani számodra két fontos dolgot. Kérlek, ne haragudj, amiért ennyi időbe telt idáig eljutnom, és ez által megírni ezt a kommentet is. Valamint ismételten szeretném megköszönni a díjat! Tényleg, hálás vagyok érte.
S most térjünk rá a tárgyra, vagyis arra, hogy külön ezt a megjegyzést miért írom. Ennek egyszerű oka van: el kellett olvasnom a két bejegyzésed és írni neked erről.
És hogy mi a véleményem a történetedről? Mostanában nemigen van időm arra, hogy olvassak – olyannyira, hogy újabban blogokat nem szoktam –, s habár igaz, ez sem hibátlan, komolyan el kell gondolkoznom a lehetőségen, hogy kivételt tegyek. Szóval igen, eddig nekem személy szerint egészen tetszik.
Mint azt a díjnál is elmondtam, örülök, hogy a fejezeteid 1500-2000 szó között minimum vannak, ugyanakkor az, hogy ezt meg tudtam állapítani azt jelenti, hogy nincs másolásvédő a blogodon, amit javasolnék – ez ügyben nyugodtan keress fel, ha neked nincs meg a kód, szívesen segítek.
Mind a prológusban, mind az első fejezetben a vesszőhiány előfordult egypár alkalommal. Annak azonban örültem, hogy sorkizárton vannak a szövegek formája – hisz azt gondolom, úgy sokkal igényesebb képet mutat.
Emellett meg kell említenem, hogy az első fejezetben van néhány apróbb hiba, de természetesen így is lehet érteni, hogy mire gondoltál. Hogy egy példát említsek, amikor arra gondoltál, hogy apja-lánya beszélgetés – nos, legalábbis úgy vélem, ezt akartad lepötyögni! –, akkor azt írtad, hogy „fia-lánya”.
Tetszik a blogod kinézete, ám annyit azért még megjegyeznék, hogy a menü sorrendjét egy kicsit felcserélném. Ez nekem valahogy a következőképpen alakulna: Fülszöveg, „Informations”, Oldalak, „Readers”, „Chat”, „Friends”, majd a „Competition”. Bár ez utóbbinak külön nyitnék egy oldalt.
Persze, cseppet sem gond, ha nem értesz valamivel egyet, s nem is várom el, hogy megfogadj akár egy tanácsomat is. Ellenben szeretném elmondani, hogy egyetlen szavam sem azt a célt szolgálta, hogy veled – avagy valaki mással – szemben tiszteletlen legyek.
További szép napot!
Timi Dreams
http://vampir-varos-bytimidreams.blogspot.hu